Ha addig zökkenőmentes volt a szülői lét, az akadályokat pedig könnyedén vették, a gyerek első hazugságait meghallva biztosan megremeg a szülők térde. Amikor az oviból hazafelé elújságolja, hogyan tört be csoporttársa Pistike feje, majd másnap kiderül, hogy egy szó sem igaz a történetből, a szülők kétségbeesve teszik fel maguknak a kérdést: „Mit rontottunk el?” „Kitől tanulta ezt a viselkedést?” és főleg, „Mit csináljunk most?”
Hazugság-e, ami nem igaz?
A helyzet az, hogy a gyerek nem hazudik, csak nem az igazat mondja, legalábbis nem a mi igazságunkat. 6-7 éves korig képzelet és valóság, vágyak és realitás még nem különülnek el élesen egymástól. A határ még képlékeny, könnyen ide-oda lehet mozogni az objektív tények és a szubjektíven megélt világ között. A gyerek mindennapjait még benépesítik elképzelt, barátai, kitöltik kitalált történetei. Amikor ezekről beszél lelkesen, azokat a szakirodalom fantáziahazugságoknak tekinti, bár az elnevezés elég szerencsétlen, hiszen magába foglalja a hazugság szót, pedig pont NEM arról van szó, hanem a gyermeki fantázia és a valóság egymásba fonódásáról. A gyerek fantáziája még szabadon szárnyal, még nem ütközik lépten-nyomon a valóságba. Az ő világában még léteznek beszélő állatok, ő még tényleg hiszi, hogy a kimondott szónak teremtő ereje van. Amikor kipirult arccal meséli a „hazugságait”, valóban át is éli, teste-lelke egyaránt valóságként reagál a kitalált történeteire. A mágikus gondolkodás korának nevezett időszakban a szó a varázslat eszköze. Ekkor még szent meggyőződése, hogy szavaival, képzeletével teremteni képes. A varázslatok az ő világában még működnek, ha nagyon akarja az ember.
A felnőtt már megtapasztalta, hogy álmai egyszer csak találkoznak a valóság kijózanító korlátaival, és az ezekből a tapasztalatokból származó tudást már beépíti belső világába. A gyermek még ártatlanul mer fantáziálni, ő még nem tudja, hogy a vágy és megvalósulás között a cselekvés épít majd hidat. Nála még a nagyon akarás, a nagyon mondás tűnik megfelelő eszköznek a vágyak megvalósítására.
A barát, aki csak a képzeletben létezik
A fantáziahazugságoknak van egy különleges formája, ami sok szülőt kétségbe tud ejteni. Általában 4 éves kor körül jelennek meg a gyerekek életében a fantáziabarátok. A gyerek egyszer csak közli, hogy terítsünk meg a barátjának is, mert ma ő is velünk ebédel. A szülő először csak mereszti a szemét, ugyan miről beszél a gyerek, majd megrémülve attól tart, hogy beteges hallucinációval van dolga. A fantáziabarátoknak azonban semmi közük a hallucinációhoz, jelenlétük fontos szerepet tölt be a gyermek fejlődésében. A fantáziabarát a legtöbb esetben pont olyan, amilyen a gyerek lenni szeretne. Erős, bátor és jó önérvényesítő ha a gyerek visszahúzódó és félénk vagy éppen egy igazi bajkeverő, ha életre hívója szófogadó, szabálykövető kisgyerek. Ő mindent mer, amit a hús-vér gyermek inkább elkerül. Néha az is előfordul, hogy pont azokkal a tulajdonságaival ruházza fel, amiket valami miatt nem képes önmagában elfogadni. Ilyenkor a fantáziabarát hordozza mindazokat a tulajdonságokat, amikkel a gyerek nem tud mit kezdeni, amiket még nem sikerült személyiségébe integrálni. A gyermek által kreált fantáziabarát mindaddig ártalmatlan „lény”, amíg nem vonja el a gyereket teljesen a valóságtól.
Büntetni TILOS!
„Ebben a házban nem szokás hazudozni!”, „Megtanítom és az igazmondásra!”, „Kiverem belőle ezt a hazudozó természetet!” – ilyen és ehhez hasonló mondatoknak soha nem szabadna elhangozniuk. Sok szülő azonban halára rémül, hogy egy notórius hazudozót nevel, ezért tűzzel-vassal igyekszik igyekszik megakadályozni a gyerek „hazudozásait”.
A fantáziahazugságokért azonban TILOS számonkérni, büntetni vagy megszégyeníteni a gyereket. Ezek az eszközök súlyosan rombolják a szülő-gyerek közötti bizalmi kapcsolatot, és utat nyitnak a későbbi tényleges hazugságok felé.
Amiért bünti jár, arról nem szabad beszélni, azt el kell rejteni, hogy senki ne tudjon róla. Később ez az eltitkolás egyre több dologra kiterjed, mígnem idővel eljutunk odáig, hogy már nem is ismerjük a gyerekünket, mert soha nem meri megmutatni igazi énjét.
A fantáziahazugságok megtorlása, büntetése csupán a kifejezés első tagját öli meg, a fantáziát, ami a felnőtt kreativitás hajtóereje lenne. A fantázia kilúgozásával a későbbi kreativitás elhal, a gyerekből mereven szabálykövető, rugalmatlan felnőtt válik.
Amit tehetünk
A gyerek valóságészlelése előbb utóbb magától is alakul. Ha fantáziálásait megismerjük, bepillantást kapunk vágyaiba is, és segíthetünk neki ezeket a valósághoz közelíteni, átvinni a realitás partjára. Ha például fantáziabarátja fekete öves karatés, lehet, érdemes lenne beíratni egy gyerekeknek szervezett oktatásra, hogy a valóságban megélhesse mindazt, ami addig csak a képzeletében létezett. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden fantáziának teret kell engedni. Arra is meg kell őt tanítanunk, hogy nem minden vágy ültethető át a valóságba, nem minden kívánságunk teljesül pusztán azért mert nagyon akarjuk. Ehhez persze sok türelemre van szükség, mert időnként nem egyszerű elviselni a gyerek frusztrációját. Egy dolgot azonban nem felejthetünk el: a gyerek nem kis felnőtt. Akkor sem az, ha nagyon okos, és jól kezeli az összes kütyüt, és olyan választékosan beszél, hogy leesik az állunk. Mindig nekünk felnőtteknek kell észnél lenni, a felelősség mindig a miénk!
Hazudik az egész világ
Ne áltassuk magunkat, mi sem vagyunk az igazmondás mintapéldányai. Eddig ahány vizsgálat született a felnőtt hazugságokkal kapcsolatban, egytől-egyig megállapította, hogy minimum tucatnyi alkalommal hazudunk egy nap leforgása alatt. Van, amikor fájna a másiknak az őszinteség, ezért a szemébe nézünk, és egy kegyes hazugsággal megkíméljük őt is és magunkat is a kellemetlen helyzettől. Ezt általában nők fejlesztik mesteri szintre. A férfiak viszont általában akkor torzítják a valóságot, ha imponálni szeretnének, ha jobb színben igyekeznek feltüntetni magukat.
A valóság sokszor durva és elviselhetetlen vagy szürke és kiábrándító, ezért próbáljuk mi felnőttek is szépítgetni, alakítgatni vágyainknak, elképzeléseinknek megfelelően. Nincs ebben semmi rossz, a hazugság egyszerűen emberi természetünk része.
Bánjunk hát óvatosan a gyerek hazugságaival, és mielőtt keményen elővennénk a kis renitenst, gondoljuk végig a napunkat, és elevenítsük fel saját aznapi füllentéseinket. Ugye, hogy mindjárt máshogy néz ki a helyzet!
Orvos-Tóth Noémi
klinikai szakpszichológus
Kép forrása: nymag.com
Hozzászólások