Egy döntést nem lehet félig meghozni, ahogy egy kapcsolatban sem lehet csak félig benne lenni. Mégis nagyon sokan büszkén vallják, hogy nekik mindig van B tervük. Együtt vannak valakivel, ám közben folyamatosan nyitva tartják a szemüket, mert úgy gondolják, fel kell készülni arra az esetre, ha befuccsolna a dolog. Számolni minden eshetőséggel, és végiggondolni, mit történik, ha a terveink nem vállnak be, elsőre talán jó ötletnek tűnik, ám ami a munkahelyünkön vagy egy utazás megtervezésekor hasznos lehet, az a magánéletünkben nemhogy segítene, de éppen a kárunkra van. A híres B terv egy párkapcsolatban nem jelent mást, mint az elköteleződés hiányát. Elköteleződés nélkül pedig nincs sikeres párkapcsolat.

Beszélgettem egyszer egy fiatal nővel, aki a barátjára panaszkodott. Hiányolta a kedvességét, az odaadását. Fájt neki, hogy a férfi nem igyekezett meghozni a végső döntést, és megkérni a kezét. Amikor megkérdeztem, ő mennyire érzi biztosnak magát, kiderült, hogy legalább ugyanannyira bizonytalan magában, mint a párjában. A bizonytalansága miatt folyamatosan több vasat is a tűzben tartott, ahogy ő mondta „ártatlan kis flörtökbe” bonyolódott. Ezekre azért volt szüksége, hogy ne „essen a földre”, ha végül szakítanak majd. Magyarul B terveket szövögetett, és közben csodálkozott, hogy nem úgy működik a kapcsolat, ahogy szeretné.

Hosszasan elemezgettük a helyzetet, mire megértette, amit nem csak neki, de mindenkinek, aki hasonló cipőben jár meg kellene értenie. Egy kapcsolat, amibe csak félig állok bele, az csak egy fél kapcsolat lesz, és soha nem adja meg a teljesség érzését. Fél lélekkel, fél szívvel senki nem várhat beteljesülést. Hosszú Katinka sem úgy lett olimpiai bajnok, hogy úszogatott kicsit, amikor kedve volt, aztán egyszer csak ott találta magát a dobogó felső fokán. Hosszú Katinka eldöntötte, hogy odateszi magát, beleáll a nehéz helyzetekbe, megy és csinálja, aztán lesz, ami lesz. És lett. Ő a maga részéért vállalta a felelősséget, és megtette, ami tőle tellett. Egy párkapcsolat sikeréhez ugyanezt kell tenni. Nem „járogatni”, nem „találkozgatni”, nem „csinálgatni”, hanem eldönteni. Igen, tudom, hogy a teljes elköteleződés mellett is félrecsúszhatnak a dolgok. Ha beleteszem magam, az még nem garancia a sikerre. Egy azonban biztos: ha nem teszem, az garancia a kudarcra.

Megúszósan nem lehet értékes kapcsolatot építeni. Adni, ha kapok, szeretni, ha szeretve vagyok, az leginkább egy üzleti tranzakcióra hasonlít.

Itt most nem arról beszélek, hogy mindent el kell tűrni, és el kell fogadni a másiktól. Nem erről van szó. Az egy másik bejegyzés témája lesz. Itt most arról van szó, hogy óvatoskodva, menekülő utakat kiépítve, több vasat a tűzben tartva nem lepődhet meg senki, ha a kapcsolatából (vagy kapcsolataiból) mindig hiányozni fog valami. Ez a valami pedig nem más, mint ő maga. Ezt mindig nagyon nehéz felismerni. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb a másikat okolni, őt tenni felelőssé a hiányért.

Manapság, persze mindenki félti a bőrét, és csak kevesen keresnek fel azzal, hogy segítsek kideríteni, ők mit szúrnak el. Legtöbben hosszan képesek sorolni párjuk hibáit, lehetetlen tulajdonságait, vagy panaszkodni arra, hogy a másik nem tesz meg mindent a kapcsolatért, miközben tagadják, hogy ők is aktív alakítói a folyamatoknak. Sokszor még a terápia is csak azt a célt szolgálja, hogy felmentsék magukat a felelősség alól: „lám, én még ezt is megteszem kettőnkért, bezzeg ő!” – mondják. Aztán egyszer csak kiderül, hogy van az a kedves srác az edzőteremben, akivel néha megisznak egy kávét, meg esténként váltanak egy-két huncut sms-t. Ezek persze ártatlan dolgok, és „ennyi kis szabadságom nekem is lehet” – intézik el könnyedén a dolgot.

Pedig nincsenek ártatlan flörtölgetések!

Egy-egy elismerő tekintetet persze jó észrevenni, azzal nincs is semmi baj. A baj akkor kezdődik, amikor ez energiát, libidót visz el a kapcsolatból. Amikor nem csak konstatálja valaki, hogy másoknak is tetszik, hanem sóváran lesi, kinek keltette fel az érdeklődését. Amikor esténként még stikában el kell küldeni egy mosolygós fejecskét valaki másnak, mert az olyan jó kis bizsergető érzés. Ez olyan kikacsintás a kapcsolatból, ami óhatatlanul meggyengíti a közös építményt.

Tudom én, hogy manapság mindenki a tökéletes után kutat, ezért teszi le a voksát nehezen egy hús-vér ember mellett.

Úgy tűnik, a megfoghatatlan ideálok kergetése össznemzeti sporttá nőtte ki magát.

Mindig van jobb, mindig van kecsegtetőbb, soványabb vagy magasabb, sikeresebb vagy ügyesebb. És tényleg! Másik mindig van. Csak azt ne felejtsük el, hogy mi a mellett a másik mellet is csak önmagunk leszünk. Ezért nem ártana először magunkban rendet tenni.

 

Orvos-Tóth Noémi
klinikai szakpszichológus

 

Kép forrása: pinterest