1961. január 20-án John F. Kennedy beiktatási beszédében hangzott el azóta számtalanszor idézett mondat: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért!” Akkor lelkes ováció fogadta. Ma vajon kapna-e akár egy mérsékelt kis tapsot az az ember, aki a közösséget helyezi az egyén elé, sőt felszólítja az egyes embert, hogy legyen kedves elsősorban is közösségi lényként tekinteni önmagára? Lehet, hogy nem. Sok kutató szerint, az 1970-es évektől kezdődően egyre emelkedik a kitüntetett figyelemre vágyó, saját különlegességüket reflektorfénybe állító emberek száma. Azt mondják, minden kornak megvan a maga „divatbetegsége”, ami valójában az adott korszak társadalmi látlelete. Úgy tűnik, manapság a nárcizmus sütkérezik a jóleső rivaldafényben. Andy Warhol 1968-ban még semmit nem tudott Facebookról meg Instagramról, és talán neki magának is leesne az álla, milyen pontosan megjósolta mai viszonyainkat:„A jövőben bárki híres lehet 15 percre”  – mondta, mi pedig már tudjuk, hogy így van. Híresnek lenni pedig vonzó, ezért nagy a tolongás azért a negyedóráért. A közösségi média egyszerre teremtettje és teremtője is ennek az igyekezetnek. Ma az élményeknél, érzéseknél, és lassan a valódi teljesítménynél is fontosabb a látszat. De akár azt is mondhatnánk, a látszat lett az élmények forrása. Az Insta világban nem annak örülünk, ami megtörténik, hanem a képnek, amit közben sikerül elkészítenünk. Ha ügyesek vagyunk, akkor az jutalomra sem kell sokáig várnunk, szépen egymás után sorjáznak is a lájkok, míg egy áttűnő pillanatra végre megcirógathat minket az elégedettség érzése.  Az idő, mintha felgyorsult volna, nem érünk rá hosszan dolgozni az eredményekért, a vágyott dolgok azonnal kellenek, lehetőleg erőfeszítés nélkül, hiszen megérdemeljük. Mindez természetesen nem hagyja érintetlenül emberi kapcsolatainkat sem, intim viszonyaink is átalakulni látszanak. A mire vagyunk képesek együtt helyébe, a mit tudsz nekem nyújtani kérdése lépett. A másik már nem valaki, akivel idővel összecsiszolódunk, hanem megannyi szükséglet kielégítője. Mutasd, mit tudsz adni, én pedig igyekszem azt minél „olcsóbban” megszerezni!

De nézzük meg, milyen az élet egy nárcisztikus oldalán:

  1. Kezdetben elvarázsol

A narcisztikus mestere a hatáskeltésnek. Lenyűgöz, és magával ragad. Mellette (átmenetileg) úgy érzi a partner, végre megérkezett abba az életbe, amiről eddig csak álmodott. A hollywoodi filmek legszebb szerelmes jelenetei tobzódnak a narcisztikus hatáskeltés bemutatásában. A cél nem más, mint a különlegesség érzésének felkeltése. És ki ne akarná különlegesnek érezni magát. A narcisztikus szerelmének nincs szépen emelkedő íve. Az berobban, mint egy atombomba (és nagyjából akkora pusztítást is hagy maga után). Ugyanez igaz a nem szerelmi kapcsolatokra is. A narcisztikus elsőre vonz, mint a mágnes, hiszen valamivel biztosan kitűnik a szürke átlagból. Őt nem lehet nem észrevenni. Vagy a beszéde vagy a megjelenése, de biztosan hatást gyakorol.

  1. Felemel majd elejt

A narcisztikus profi módon projektál, vagyis vetíti a környezetében élő emberekre a saját fantáziáit. Szerelmi kapcsolatai vad idealizálással kezdődnek. Csak elragadtatott szuperlatívuszokban tud a másikról beszélni. Aztán, amikor repedezni ezd a kép, mert furcsa módon senki nem tud olyan tökéletes lenni, mint az illúzió, akkor roppantul dühös lesz, mert becsapva érzi magát. A narcisztikus igazából a valóságra haragszik, ami soha nem tud felérni a szeplőtelen tökéletesség szintjére.

  1. Ő a legcsodálatosabb – narcisztikus grandiozitás

Mondatai leginkább úgy kezdődnek: „ÉN….”. És ezekből a mondatokból jó sok van. A narcisztikus legfőbb témája ugyanis saját maga, és az ő tökéletessége. Mindegy, hogy éppen miről szólna a társalgás, mondjuk atomfizikáról, amihez köze sincs, ám ahogy magához ragadja a szót, olyan bravúrosan szövi a mondandóját, hogy a társaság észre sem veszi, és már fél órája a róla szóló történeteket hallgatja.

  1. Neki mindenhez joga van – narcisztikus feljogosítottság

Törvények meg szabályok? Ugyan-ugyan! Azok csak másokra érvényesek. Ne akarjunk itt egyenlősdit játszani, vagy ha igen, akkor vegyük észre, hogy egyenlők között is vannak egyenlőbbek. A narcisztikus abban az illúzióban él, hogy neki minden jár, neki mindent szabad, neki mindenhez joga van. Ez a feljogosítottság érzés áthatja egész működését: ő mindig kicsit jobb helyre szeretne ülni, mint ahova a jegye szól, soron kívül intézni az ügyeit. Ő az örök VIP. (Érdekes végiggondolni, milyen mértékben szaporodtak el manapság a kiemelten fontos embereknek, ügyfeleknek létrehozott szolgáltatások, hogy milyen nagy az igény a VIP részlegekre.)

  1. Barátok helyett csodálói vannak.

A saját nagyszerűség megéléséhez a narcisztikusnak természetesen közönségre van szüksége. Ezért vannak emberei, akiknek az a feladata, hogy rajongjanak érte. Ez a narcisztikus udvartartás, ahova megtiszteltetés bekerülni, és ahol mindenkinek feladata van: az ováció. Ahogy a televíziós talk show-k esetében bizonyos időközönként „spontán” tapsra kérik fel a stúdióban ülő nézőket, úgy a narcisztikusnak is szüksége van a környezet rendszeres elismerésére. Aki nem vesz benne részt, az már ki is esett a pikszisből.

  1. Nem vállal felelősséget.

Egy viszonylag egészséges ember számára saját felelősségének felismerése sokszor kellemetlen érzésekkel jár. Van, hogy szégyenkezik vagy bűntudat gyötri az elkövetett hibái miatt. Ezek az érzések a narcisztikus számára olyan elviselhetetlenek, hogy teljes egészében ki kell vetítenie azokat a külvilágba. Ezért hibás mindig a partner és sohasem ő. Ezért nem fogja igaz szívvel felvállalni a saját szerepét a dolgok negatív alakulásában. A siker viszont természetesen teljes egészében az ő érdeme.

  1. Aszimmetrikus kapcsolatai vannak

A narcisztikus számára a világban kizárólag alá-fölérendeltségi viszonyok léteznek, és nem meglepő módon mindig ő van felül. A kölcsönösség, az adok-kapok kapcsolódások értelmezhetetlenek. Ő csak a képlet egyik felére kíváncsi, mégpedig a sajátjára. A másik szükségletei csak zavaró tényezők, amikkel legjobb nem is foglalkozni.

  1. Nincs benne empátia

Az együttérzés nem az ő asztala, ne is várjuk tőle! A másik ember érzelmi világára kapcsolódni annyira félelmetes, hogy inkább elkerüli ezt a lehetőséget. Mert mi van, ha kiderül, hogy nem is olyan szép a másikban róla élő kép?!

  1. Arrogáns

A narcisztikus saját önbecsülését mások leértékeléséből nyeri. Ezért kritizál, ezért köt bele a másik emberbe. Ő nem azt keresi, hol tudna kapcsolódni, mi keltené fel az empátiáját. Neki a másik vélt vagy valós hiányait kell megtalálnia, hogy ideig-óráig jól érezze magát.

  1. Nem kér bocsánatot

A bocsánatkéréshez be kell látni, hogy mindenkinek jogai ÉS kötelezettségei is vannak. A narcisztikus azonban nem tud mit kezdeni az és kötőszóval, így megáll a jogoknál. Kötelezettségei meg legyenek a másik félnek. A feljogosított embernek pedig mindent szabad, így bocsánatot sem kell kérnie semmiért. Ugyanezen az alapon igazat sem fog adni soha, hiszen az igazság egyedüli letéteményese ő maga.

  1. Nem tiszteli a másik határait

Ha neki szüksége van figyelemre, megerősítésre, valakire, aki meghallgatja, akkor nem számít, mi van a másik emberrel, álljon rendelkezésre. Ha úgy érzi, ő aztán hajnalban is telefonál, megzavar bármilyen elfoglaltságot.

  1. Büntet

Ha nem kedvére történnek a dolgok, megvonja a szeretetét, figyelmét. Büntet és megtorolja a vélt mellőzését. Van, hogy hallgatásba burkolódzik, és nem hajlandó szóba állni a másikkal. Időnként eltűnik, és az sem érdekli, ha a családtagjai halálra aggódják magukat, hisz neki egy kis elvonulásra volt szüksége.

  1. Senkiben nem bízik igazán

Bizalmatlan és gyanakvó. Állandóan éberen figyeli, ki, mikor fogja átveri. Féltékenyen lesi párja telefonját, ha az nem válaszol azonnal, elfogja a pánik, majd a bizonyosság, hogy megcsalják, becsapják, hűtlenek hozzá. Munkahelyén szintén könnyen összeesküvést szimatol, rendszeresen úgy érzi, a háta mögött valami szervezkedés folyik. Az is előfordulhat, hogy a vélt becsapás elleni védekezésként ő lesz az, aki becsapja a másikat.

  1. Nem képes intim kapcsolódásra

A narcisztikus ember számára a túlzott közelség fenyegető. Ő nem intim közelségre vágyik, hanem csodáló emberek társaságára. Nem a kölcsönös önfeltárásban érdekelt, hanem a felé áradó csodálat fenntartásában. A társ álljon rendelkezésre, legyen kéznél, amikor arra szüksége van, de tűnjön el a színről, amint neki éppen más dolga akadt. „Mint lámpa, ha lecsavarom, Ne élj, mikor nem akarom” – mondja Szabó Lőrinc a narcisztikus szerelem himnuszának számító Semmiért egészen című versében. Már a címben elhangzik a lényeg: a narcisztikus a semmiért cserébe mindent kér. És ki tud mindent adni? Akiben megvan az önalávetés képessége, aki hajlandó alázatosan elfogadni az érzelmi kiszolgáló szerepét.

  1. A narcisztikus számára a szex a test élménye

A narcisztikus számára a szexualitás testi, lelki és spirituális hármasából csak a testi oldal élhető meg. Az együttlét fizikai teljesítmény, így pusztán fizikai élmény marad. Lepedőakrobatizmus, minden lelki összeolvadás nélkül. Testek mechanikus találkozása, miközben a lelkek érintetlenek maradnak. A narcisztikus a szexben is tetszeleg, az is csak egy a sok lehetőség közül, hogy bebizonyítsa mennyire lenyűgöző ember. Az érzelmi ráhangolódás képtelenségét egy idő után az a partner is érzékeli, akit a kezdetekben még elkápráztatott a technika.

Kép forrása: pinterest