Még a legjobban képzett szakembereket is érintheti a hamis önismeret. Belső tévútjainkról szóló cikksorozatunk első részében olvasóinknak adósai maradtunk további két jellemző anomáliával. Dr. Lisznyai Sándor, klinikai szakpszichológus írásának folytatása.
- Érzelmi reakcióképtelenség, mint erény
Egyszer egy kollégámat megkérdeztem, milyen érzés az önismeret. Azt mondta, nagyon biztonságos: ő már nem kerül krízisbe, vagyis legalábbis nem úgy, mint eddig. Ő már nem fog kiborulni, mert jobban ismeri a saját énrészeit annál, minthogy azok ilyen meglepetést okozzanak neki.
Nemrég megjelent egy könyv neves terapeuták tollából, Children of Psychotherapists(Pszichoterapeuták gyermekei) címmel, amely többek között éppen erre a veszélyre hívja fel a figyelmet. Neves terapeuták gyermekének lenni, mint kiderült, nem egyszerű:
MÉG A LEGJOBBAN KÉPZETT SZAKEMBEREKET IS ÉRINTHETI A HAMIS ÖNISMERET.
Nem lehet kihozni a sodrából, minden helyzetet jól kezel. Egy gyermek számára alapvető feladat, hogy rájöjjön: szülei „hülyék”, ráismerjen, melyik helyzetben reagáltak rosszul, hol vannak a korlátaik. A könyvben sok olyan szituáció volt, amit nagyon szeretetteljesen, asszertíven kezeltek a terapeuta szülők – de nem lehetett belekötni, utólag sem, ez alapvetően pedig teljesen vesztes pozícióba sodorta a hosszú leválási folyamatban lévő gyermekeket. „Apámnak mindig igaza volt, és ezt még kedvesen is érte el, egyszerűen csak soha nem lehetett azt mondani rá, hogy hülye volt!” – tényleg nem szeretnénk a gyermek helyében lenni.
Mindenesetre jó tudni, hogy korlátainkat akkor sem veszítjük el, ha végigmegyünk egy önismereti folyamaton, és még csak okosabbak sem leszünk attól. Sőt, nem ad garanciát sem: érzéseink elvileg teljesebbekké válnak, ha jól csináljuk megközelíthetőbbek leszünk, nem pedig elérhetetlenebbek.
- Egy adott pszichológiai rendszer rabja
A PSZICHOLÓGIAI ELMÉLETEK SEGÍTENEK MEGÉRTENI ÉS STRUKTURÁLNI A PSZICHÉS VALÓSÁGOT.
Ez természetesen hasznos, de nem szabad elfelejtenünk, hogy modellekről, nem pedig megfellebezhetetlen tényekről, autoritásokról van szó.
Olvasd tovább a cikket a Mindset oldalán:
http://mindset.co.hu/tavolodas-onmagunktol-a-hamis-onismeret-delibabja-ii-resz/
Hozzászólások