Járványszerűen terjed a magány. Elődeinket háborúk, járványok tizedelték, minket a magány gyilkol. A testünk még bírja, de a lelkünk már rég belehalt. Pszichológus vagyok. Naponta találkozom emberekkel, akiknek én jelentem az egyetlen bizalmi kapcsolatot az életükben. Azon dolgozom, hogy ez megváltozzon, hogy képesek legyenek mély és tartalmas emberi kapcsolatokat kialakítani a való életben is. Én akkor vagyok sikeres, ha már nincs rám szükség.

 

Nagymamám konyhájában egy 60 éves szovjet gyártmányú Szaratov hűtő áll. „Mama, miért nem veszel egy újat?” – kérdeztük tőle sokszor. „Miért vennék?” – csodálkozott ránk. „Mert az új szebb, modernebb, kényelmesebb benne pakolni…”. „Minek cseréljem le azt, ami már bizonyított, csak azért mert van, ami jobban csillog?” – válaszolta, és nem is tudta, hogy sokkal többről beszélt, mint egy hűtőről.

Nagyanyám szavaiban egy lassan feledésbe merülő életszemlélet tükröződött. Az ő generációja, ha letette a voksát valami mellett, akkor ahhoz ragaszkodott is.

Akkoriban egy öltözet ruhát évtizedekig hordtak, a szezonálisan változó ’fast fashion’ ismeretlen volt. A gyorsan bekapunk valamit helyett fél napig gyöngyözött a húsleves a lassú láng fölött, a téli estéken nem a neten szörföltek, hanem történeteket meséltek és beszélgettek. Ragaszkodtak a tárgyaikhoz, a szokásaikhoz, a rítusaikhoz, és ragaszkodtak egymáshoz, 50 évnyi házasság után is.

Változik a világ, és vele változunk mi is. Így volt ez mindig, ám most, mintha saját tragédiánkba szaladnánk ezzel a fene nagy változással. Az emberi faj fennmaradása csak úgy volt lehetséges, hogy az egyes emberek megtanulták összehangolni tevékenységüket. Tudták, hogy életük a másikon is múlik, ezért kölcsönösen segítették, támogatták egymást. Ehhez figyelniük kellett egymásra. Százezer éveken át működött is a dolog, ám egyszer csak megjelentek a mobiltelefonok, mindent behálózott az internet, és az emberek elfordították tekintetüket a másikról, hogy a képernyőre meredjenek.

Ne áltassuk magunkat, a helyzet tragikus! A párkapcsolatok üres egymás mellett éléssé silányodtak, hosszú beszélgetések helyett rövid üzenetekben tárgyalják meg a felek életük minden részletét.

Chaten jönnek össze, chaten szakítanak, mert minek túlbonyolítani a dolgokat. Amúgy is rohan mindenki, fontos projektekben van benne éppen, nincs ideje elmondani, elmagyarázni… és nincs ideje megérteni sem önmagát, sem a másikat.

Miközben a pszichológusok -hála a brit kutatóknak-, egyre pontosabban ismerik az emberi lélek működését, az egymással párkapcsolatban élők egyre kevesebbet tudnak egymásról, és még kevesebbet a másik érzéseiről. Lehet, hogy fizikailag együtt élnek, ám érzelmileg fényévnyi közöttük a távolság. „Esténként ülünk, és mindenki nyomkodja a telefonját.” – panaszkodik Réka, aki 10 hónapja költözött össze párjával.

Mi, akik együtt élünk, alig ismerjük egymást, ám pontosan tudjuk mit reggelizett-ebédelt-vacsorázott ismerősünk, akit utoljára három éve láttunk. Ezek az álintim információk lassan teljesen átveszik a valódi hús-vér emberekkel megosztott bizalmi közlések helyét.

A közösségi média nagy haszna, mondják, hogy kapcsolatot tarthatunk távoli rokonokkal, barátokkal, ám lassan arra kellene kitalálni valami megoldás, hogyan tartsunk kapcsolatot az asztal másik felén ülő párunkkal.

Beszélgetésre sosem jut idő, meg kit is érdekel a másik nyűgje, oldja meg mindenki a problémáját, ne terhelje ezzel a másikat! Egy párkapcsolatban azonban nincs én problémám, te problémád, ott minden probléma közös. Ha az egyik félnek nehézsége van a munkahelyén, akkor az kihat az otthoni hangulatára is. Ha a gyerek beteg, az sem lehet az egyik vagy a másik szülő problémája, mindkettőjükre hatással lesz a dolog. Egy párkapcsolat, egy család legfontosabb szerepe pont az lenne, hogy tagjai számára kölcsönösen biztosítja a megosztás lehetőségét, legyen szó érzelmekről vagy feladatokról.

Manapság mindenki a nyereség maximalizálására törekszik. Ez a közgazdasági szemlélet begyűrűzött a párkapcsolatokba is. Egyre többen követik az „adok, ha kapok, de előbb jól megnézem, mennyit kapok”, elvét. Érzelmekkel azonban nem lehet kufárkodni. Aki azt lesi, hogyan áll a párkapcsolati érzelembefektetés mérlege, és napi szinten ellenőrzi, hogy nyerésben van-e, az a végén tuti vesztes lesz.

„Legyen B terved!” – tanácsolják ma sokan, ami számomra leginkább azt jelenti: „Ne köteleződj el!” Mert hogyan tudnék teljes szívvel valaki mellett lenni, ha közben a tarsolyomban ott van egy másik ember, egy másik életlehetőség, arra az esetre, ha az A verzió befuccsolna. Így aligha lehet mély, intim érzelmi kapcsolatba kerülni bárkivel.

A fogyasztói társadalom üzenete: használd és dobd el, mert úgyis jön a legújabb, még több igényt kielégítő verzió. Ami igaz a hűtőkre, és a telefonokra, azt hisszük ma igaznak a párkapcsolatokra is. Jön majd a másik, aki jobb lesz, aki többet, jobbat ad. Közben eszünkbe sem jut elgondolkodni azon, hogy mi a régi önmagunkat visszük bele az új kapcsolatba is, így aligha remélhetünk más eredményt, mint a lecserélt régi esetében. Ez azonban senkit nem zavar, mert ilyen mélységekbe úgysincs idő belemenni!

 

Orvos-Tóth Noémi
klinikai szakpszichológus

 

Kép forrása: malesbanget.com

Megosztás