Ha tehetném minden gyerekmeséhez írnék egy utószót. Ebben arról lenne szó, mi történt az ifjú párral a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után. Tényleg boldogan éltek? Ha igen, hogy csinálták? Mi és hogyan változott az életükben, míg ásó, kapa, nagyharang el nem választotta őket? Ideje lenne erről is mesélni a gyerekeinknek és a már párkapcsolatban élőknek sem lenne utolsó, ha megismernék milyen fejlődési szakaszokon megy keresztül a kapcsolatuk.

 

A párkapcsolatok, mint egész életünk, folyamatosan mozgásban, állandó fejlődésben, alakulásban lévő képződmények. A benne lévő két ember, mintha egy különös táncot járna, aminek sokszor nincs is tudatában. Közelednek, majd távolodnak egymástól keresik a megfelelő távolságot, próbálják megtalálni a helyüket a kapcsolatban és a kapcsolat helyét az életükben.

A párkapcsolatok jellegzetes szakaszai sok hasonlóságot mutatnak az anya-gyerek kapcsolatokkal, azok változásaival, alakulásaival. Ellyn Bader és Peter Pearson a méltán világhírű pszichoanalitikus Margaret Mahler elméletét alapul véve úgy gondolják, két ember kapcsolata 4 egymásra épülő szakaszra bontható. Minden egyes szakasznak sajátos funkciója és megoldandó feladata van. Ha megakadunk és nem sikerül megoldanunk egy feladatot, akkor nehezen tudunk a következő, nagyobb érettséget jelentő szakaszba lépni.

 

1. Te vagy a mindenem! – A szimbiózis időszaka

A kapcsolat elején minden olyan jó, felfokozott érzések teszik ragyogóan színessé az életet. Mintha minden érzékszervünk megsokszorozódott érzékenységgel reagálna a világra: a színek élénkebbek, az illatok bódítóbbak (különösen a párunk illata!), és egyébként is, a lehetetlen is lehetségesnek tűnik. Hát persze, hogy így érezzük, amikor megtaláltuk a másik felünket, azt az embert, aki szinte tökéletesen olyan, mint mi magunk. Ez a szerelem mámorító időszaka, amikor még az agyunk is teljesen áthuzalozódik: egyrészt csökken a kritikai gondolkodásért felelős területek aktivitása, másrészt az önészlelésért felelős területek is tartaléklángra kapcsolnak. Ez utóbbi változás magyarázza, hogy a másikat szinte saját énünk részének éljük meg, feloldódunk a MI csodás egységében. Ez a horribilis telefonszámlák időszaka, mert észre sem vesszük, és hajnalig beszélgetünk. Olyan csodálatos érzés, hogy rábukkantunk valakire, aki pont úgy szereti a rántottát, ahogy mi, aki pont azért a zenészért/politikusért/színészért/filozófusért lelkesedik, és akivel beszélgetve számtalanszor éljük meg az azonosság élményét, mert pont azt érzi, gondolja, hiszi, mint mi.

Mi jelenthet problémát?

„Se veled, se nélküled” csaták: Félelem a bekebelezéstől, ugyanakkor az elszakadástól is, ezért állandó, nagy intenzitású csatározások alakulnak ki, amik akár évek hosszú során át is eltarthatnak.
A másik problémát a projekciók jelenthetik, hiszen ekkor még vajmi keveset látunk a másik valódi énjéből. Ilyenkor könnyen beleszerethetünk egy ábrándképbe, aminek semmi köze sincs a „hordozó” személyéhez.

 

2. Ja, hogy TE más vagy? – a differenciálódás időszaka

A szimbiózisból idővel ki kell fejlődni. Olyan ez, mint amikor egy sejt két részre osztódik, időnként fájdalommal jár, mert olyan jó volt abban az ismerős kiskifli-nagykifliben lenni. Ez már a projekciók elvesztésének időszaka, amikor a másik valódi énje kezd kitűnni az általunk rávetített vágyképek mögül. A MI után itt újra az ÉN-re kerül a hangsúly.

Mi jelenthet problémát?

Ez a szakasz igazi próbatétel, mert ekkor szembesülünk a másik másságával, amit először meg kell neki bocsátanunk, majd elfogadnunk és megszeretnünk. Aki benne marad a „Legyél olyan, amilyennek én elképzeltelek!” akarásában, könnyen lemondhat a kapcsolat folytatásáról.

 

3. Irány a világ! – a gyakorlás időszaka

Miután feltankoltunk a kezdeti időszak szeretetözönéből, újra felfedezhetjük a kinti világot. Ebben a szakaszban újra fontossá válnak ŐK, a többiek, a külső világ vagy éppen a saját karrier, és önmegvalósítás. Mit gyakorlunk ilyenkor? Az egyediségünket, a függetlenségünket, azt, hogy a párkapcsolaton túl más közösségeknek is tagjai lehetünk.

Mi jelenthet problémát?

Abban az esetben, ha túl jól sikerül a függetlenedés, és a pár egyik vagy mindkét tagja elfelejt időnként visszatérni az együtt-létezésbe, kiüresedik a kapcsolat. Ha az ÉN igényei teljesen felülírják a MI igényeit, akkor a felek egy unalmas, lapos, elszürkült kapcsolatban találják magukat.

Az is előfordulhat, hogy az egyik fél  -személyiségéből adódóan- még a szimbiózis fázisában ragadt, így a felek teljesen elcsúsznak egymástól igényeik, szükségleteik tekintetében. A szimbiózisban lévő fél egyre erőszakosabban igyekszik párját visszahúzni, aki ugyanezzel az erővel próbálja védeni függetlenségét.

 

4. Elcsitult szenvedélyek – az újraközeledés időszaka

Ha a felek sikeresen vették az eddigi akadályokat, a szimbiózis szakaszában megteremtették a kapcsolat aranytartalékát, majd megélhették függetlenségüket is, bónuszként megkapják a negyedik szakaszt. Ez a valódi intimitás, az érett szeretetkapcsolat legharmonikusabb időszaka. Már ismerjük a másikat, és ismerjük saját magunkat is, minden igényünkkel, vágyunkkal együtt, és képesek vagyunk egyensúlyba hozni mindezeket. Már nem dúlnak viharok, elérkeztünk a meghitt együttlétek időszakába. Ismét felfedezzük a másikban a hasonlóságokat, és kíváncsian vagy éppen elnézően tekintünk a különbözőségeire.

Mi jelenthet problémát?

A szerelmi lángolás kultuszát éltető nyugati világban sokan ekkor szállnak ki a kapcsolatból, mondván, nincs tovább, oda a tűz. Ezek az emberek nehezen fogadják el, hogy a szerelem első, rózsaszín időszaka törvényszerűen elmúlik, mindig, és mindenki esetében. Ezt az anyatermészet rendezte ilyen bölcsen, mert úgy gondolta, hosszú távon a produktivitás, teremtés, gyereknevelés rovására menne az állandósult szerelmi mámor. Fogadjuk hát el, hátha mégis jobban tudta, mint mi!

 

Orvos-Tóth Noémi
klinikai szakpszichológus

 

Kép forrása: southmetrocounseling.com